Éneklő családok
Vedd ölbe, ringasd, énekelj!
A kezdeményezés javasolt lezajlásának helyszíne (fizikai helyszín vagy az ,,online” megjegyzéssel, ebben az esetben a platform, vagy az online megoldás részletezése)
A járványügyi helyzetre való tekintettel szabadtéren szeretnénk megszervezni, két helyszínen: a Székely Nemzeti Múzeum kertjében és a Csíki negyedben az Árvácska Óvoda udvarán
A kezdeményezés rövid, magyar nyelvű leírása
A foglalkozás célja népi játékok, népi mondókák, népdalok, ölbéli játékok felelevenítése, Szent Mihály napjához kapcsolódó népszokások megismerése. A jeles naphoz köthető népdalok megismerése, éneklése kisgyermekes családokkal. A résztvevő családok átélik a közös játszás, éneklés örömét. A felnőttek oldott, elfogadó hangulatban ismerkednek a kisgyermek zenei nevelésének lehetőségeivel. A kezdeményezés által a gyermekek és felnőttek egyaránt élményhez jutnak. A játékok, éneklés által fejlődik a kisgyermek mozgása, emlékező készsége, beszédkészsége.
Milyen konkrét tevekénységeket szeretnétek megvalósítani a kezdeményezés során?
A kezdeményezés során Szent Mihály napját ünnepeljük Szeptember 29. és 30.-án. Szüreti népszokásokat és Szent Mihály napi népszokásokat elevenítünk fel Sepsiszentgyörgyön, 2 helyszínen:
-október 27. 17 óra
-november 14, 12.00 óra , Kónya Ádám Művelődési Ház
A sepsiszentgyörgyi közösség milyen igényére válaszol kezdeményezésetek?
A kisgyermekes családok közösségé kovácsolását, a népszokások megismerését segíti. Segít átélni az együtt éneklés örömét, megtapasztalni az éneklés jótékony hatásait, mint pl. az immunrendszer erősítése, a nyugodt alvás elősegítése. A jó, önfeledt éneklés növeli az önbizalmat, csökkenti a stresszt, javítja a koncentrációt és a memóriát.
Hol és kiknek szeretnétek népszerűsíteni kezdeményezéseteket?
Sepsiszentgyörgyön és a Sepsiszentgyörgyhöz tartozó falvak kisgyermekes családjainak.
Szerintetek milyen hatása lesz a kezdeményezéseteknek, ha megvalósul?
Sepsiszentgyörgy és a környékbeli családok ismerni, élni fogják népszokásaikat. Egyre több népdallal ismerkednek meg, átélik az együtt éneklés örömét és ennek jótékony hatását a szervezetre. A közös éneklés játék hatására kiegyensúlyozottabb, boldogabb családok lesznek Sepsiszentgyörgyön és környékén, akik a mindennapi nyüzsgést, rohanást le tudják vezetni egy-egy szép népdal eléneklésével.
Szükségetek van informális csoportotok kiegészítésére új tagokkal a kezdeményezés végrehajtásának céljából?
Nem
Vissza a kezdeményezések oldalra »