Szavazatok száma
65
Eccarvú
A városba költözik a lovarda
A kezdeményezés javasolt lezajlásának helyszíne (fizikai helyszín vagy az ,,online” megjegyzéssel, ebben az esetben a platform, vagy az online megoldás részletezése)
Sepsiszentgyörgyi Aréna
A kezdeményezés rövid, magyar nyelvű leírása
Napjainkban megfigyelhető, hogy a gyerekek lassan minden szabad idejüket otthon a TV, laptop, tablet illetve a telefonba bújva töltik. Szinte már elfelejtik azt, hogy milyen is a kütyük nélkül eltölteni egy napot, egy délutánt vagy csak pár órát, arról nem is beszélve, hogy ez miatt egyre távolabb kerülnek a természettől, az állatoktól. Kezdeményezésünk célja, hogy bemutassunk a sepsiszentgyörgyi gyerekeknek és fiataloknak egy olyan sportot, tevékenységet, ami többről szól, mint az okoseszközök. Egy olyan sportággal szeretnénk összehozni, ami megtanítja őket a fegyelemre, a tiszteletre, a kitartásra és nem utolsó sorban szoros barátságot kötni a lóval. Novemberben szeretnénk a városba vinni a lovardát. A félnapos program alatt lehetőséget nyújtanánk arra, hogy a résztvevők kapcsolatba kerüljenek a lovakkal. A legkisebb gyerekek lovagolhatnak pónin, póni-szekerezhetnek, a nagyobb korosztálynak és a szülöknek pedig a lovaglásra lenne lehetőségük. Ez mellett szeretnénk több ügyességi játékot is elvinni, pl. zsákba ugrás, patkódobás, kötélhúzás stb. Ugyanakkor terveben van egy lovas bemutatót is, ahol egy szakértő elmondja a lovaglással kapcsolatos érdekességeket és tudnivalókat (pl. nyergelés). Továbbá, a résztvevők között szeretnék kisorsolni havi lovas bérleteket, amelyet a helyi lovardában tudnak felhasználni, ez által is ösztönözni arra a fiatalokat, hogy egy új sportot, egy új hobbit kipróbálhassanak illetve jobban megismerhessenek. Annak érdekében, hogy az akciónk még sikeresebb legyen, főleg a kisgyerekek körében a Gru animációs filmből jól ismert „Eccarvú”-t is megelevenítenénk, így belecsöppennek egy fantáziavilágba a kilátogatók
Milyen konkrét tevekénységeket szeretnétek megvalósítani a kezdeményezés során?
A kisebb gyermekek számára lehetőség van póni lovaglásra, póni-szekerezésre, a nagyobb gyermekek, felnőttek nagy lovon lovagolhatnak. Ezek a programok mellett lehetőségük van még ügyességi játékok játszására is, mint például zsákba ugrás, kötélhúzás, patkó dobolás. Mindeközben egy szakképzett lovas érdekességeket mond el a lovakról, a lovaglásról, a lovak felszerszámozásáról
A sepsiszentgyörgyi közösség milyen igényére válaszol kezdeményezésetek?
Sok gyerek nem is gondolta arra, hogy milyen érzés lehet mezőn vágtázni lóháton. A sportolás fogalma kimerül a foci, a kosárlabda esetleg a kézilabda alatt. Ezért szeretnénk egy új alternatív sportolási és kikapcsolódási lehetőséget megismertetni a sepsiszentgyörgyi gyerekekkel és fiatalokkal, valamint közelebb hozni őket az állatok világához. Egy minőségi, tartalmas és izgalmas kikapcsolódási lehetőséget szeretnénk biztosítani egyaránt a gyerekek, a fiatal korosztály valamint a szülők számára.
Hol és kiknek szeretnétek népszerűsíteni kezdeményezéseteket?
Kezdeményezésünk célcsoportja a 3-20 éves fiatalok, ezért elsősorban a szülőket szeretnénk megcélozni a népszerűsítéssel. Ezt a helyi rádiókban, újságokban valamint a közösségi oldalakon közétett felhívásban. Ugyanakkor szeretnénk ha a gyerekek is kedvet kapnának és hozzájuk is eljutna a program. A nagyobb korosztályt pedig a közösségi oldalakon szólítanánk meg.
Szerintetek milyen hatása lesz a kezdeményezéseteknek, ha megvalósul?
Rövidtávon a programon résztvevők számára egy felejthetetlen gyereknapi élmény, ugyanakkor hosszútávú célunk, hogy a gyerekeket, a fiatalokat és akár a szülőket is ösztönözzük arra, hogy több időt töltsenek sporttal, több időt fordítsanak arra, hogy a gyerekek ne csak otthon töltsék a szabadidejüket, hanem pl. a helyi lovardákban. Ugyanakkor az is célunk, hogy a gyerekek közvetlenebb kapcsolatot alakítsanak ki az állatokkal, ha egy állatot meglátnak, akkor ne az legyen az első reakciójuk, hogy megijednek.
Szükségetek van informális csoportotok kiegészítésére új tagokkal a kezdeményezés végrehajtásának céljából?
Nem
Vissza a kezdeményezések oldalra »
Kezdeményezők, Partnerek, Szponzorok
  • PONT Csoport
  • Sepsiszentgyörgy Önkormányzata
  • Friss FM
  • Sepsi Rádió
  • We Radio
Korábbi kiadás